A Rogers Akadémia munkatársai januárban nagy lelkesedéssel vetették bele magukat az ELENA gyakorlatok kipróbálásába. Szerencsére ezek közül több is szervesen illeszkedett az Akadémia életébe: a kutya/farkas modul feladatai közt szereplő kutyaasszisztált foglalkozások például már nem voltak ismeretlenek számunkra - most lehetőség nyílt ezeket kutyamenhely látogatással is kiegészíteni. Az év eleji foglalkozásokon a fiatalok kipróbálhatták magukat például a trükktanításban, de ugyanígy szó esett a felelős állattartásról is. A menhelylátogatás során pedig önkéntes szerepbe is kerültek, hiszen segítettek a kutyák sétáltatásában, ellátásában. A farkasokról Gadó György Pál természetvédelmi szak- és erdőmérnök mesélt a fiataloknak és részleteket mutatott a Farkaslesen, Farkasok a láthatáron és Farkasok földjén című filmekből, melyek készítésében ő is közreműködött.
A második honosítás alatt álló modul témáját a földigiliszták szolgáltatják. Ennek a modulnak a kapcsán több izgalmas tevékenység is lezajlott már: a diákok tanulmányozták a földigilisztákat természetes környezetükben és a tavaszi félév hagyományosnak számító Ökonapján sor került a földigiliszta élőhely közös elkészítésére is. A következő hetek feladata lesz többek között ezeknek az élőhelyeknek a gondozása, megfigyelése. Mivel az Akadémia udvarán lehetőség van a komposztálásra, a diákok meg tudják figyelni a lebomlás folyamatát segítő fajokat is, ami jó lehetőség a különböző fajok összehasonlító elemzésére.
A következő hetekre is készülnek feladatokkal az Akadémia munkatársai. Június végéig elsősorban a hangyák lesznek a porondon. Legizgalmasabb feladatnak mégis talán a farkasokkal kapcsolatos szerepjáték ígérkezik.
Úgy reméljük, tapasztalataink mások számára is hasznosak lehetnek, ezért május elején részt fogunk venni a Junior Achievement Magyarország által szervezett, ELENA tanárképzésen is.