ELENA Project

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Laufen 2015 03 07 28 ELENA projektünkben hamarosan indulnak a trénerképések, ennek előkészítéseként találkozott a nemzetközi csapat március elején a németországi Laufenben, ahol alapítványunkat Suhajda Virág, Turóczi Levente és Rátz Judit képviselte. A négynapos workshopon szakértők és a résztvevő partnerek által kidolgozott játékos feladatok segítségével mélyedtünk el a farkasok és kutyák, a hangyák, a földigiliszták és a lepkék csodálatos világában.


Szerepjáték keretében mint környezetvédő aktivista, juhász, erdész, vadász, biológus és polgármester ütköztettük érveinket a farkasok visszatelepítésével kapcsolatban, építettünk gilisztafarmot és kipróbáltuk, milyen lenne, ha tűz esetén a hangyák módszerével menekülnénk ki az égő épületből. A találkozón sok praktikus tanács is elhangzott az ELENA modulok gyakorlati oktatásával kapcsolatban: például hogy a trópusi lepkefajok bár gyönyörűek, mégsem érdemes alkalmaznunk őket, hiszen tájidegen fajokról révén szó nem engedhetőek vissza a természetbe, ráadásul a kifejlett példányok csak néhány napig élnek, ezért nagy rá az esély, hogy épp a tantermi vizsgálódásaink alatt pusztulnak el.
A találkozón elhangzottak és megtapasztaltak alapján, illetve a Rogers Akadémián január óta tartó kísérleti oktatás eredményeinek beépítésével hazai pertnerszervezetünkkel, a Junior Achievement Magyarországgal folyamatosan dolgozunk a magyar tananyagokon. A május elejére tervezett szegedi tanárképzés után a tanárok saját iskolájukban is kipróbálják a módszert, majd az ő tapasztalataik beépítésével várhatóan 2016 elején készülnek el a végleges modulok, melyek elérhetőek lesznek honlapunkon is.

People

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
  • 35
  • 36
  • 37
  • 38
  • 39