• 1
  • 2
  • 3
  • 4

Szeged dog therapistAz ELENA Comenius projekt -Experiential Learning and Education for Nature Awareness- partnerei március 20 és 23. között Szegeden folytatták a megkezdett munkát (Bajor Természetvédelmi és Tájrendezési Akadémia és Rottmayr Gimnázium Laufenből, A Szegedi Tudományegyetem Magyarországról, a Lucian Blaga Egyetem, a Tanfelügyelő Központ és 21. számú Középiskola Nagyszebenből, és grúz partnerek találkoztak, hogy megbeszéljék az élő állatokkal folytatott oktatás mely készségeket és kompetenciákat fejlesszék a megvalósítás során.

A kiválasztott kompetencia elemek az alábbiakat foglalják magukba: kíváncsiság, felelősségvállalás, új ismeretek befogadása, megértés, együttérzés és önreflexió.
A kidolgozott feladatokat 2014-2015-ös tanévben 13 iskolában próbálják ki a pedagógusok Szeben megyében , amelyet később a tanmenetbe ágyaznak be az egyes iskolák. Az összetett folyamat eredményeként először történik meg, hogy iskolák együttműködnek olyan tudományos kutató intézménnyel , melynek tapasztalata van az élő állatokkal való oktatás területén, anélkül, hogy a klasszikus kísérletekhez folyamodnának.
A cél pedig nem más, mint új oktatási anyagok fejlesztése a tanárok számára. Az egyik legmeggyőzőbb gyakorlat az élő állatokra vonatkozólag, a terápiás kutyás foglalkozás volt a Szegedi Tudományegyetem udvarán.

People

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
  • 35
  • 36
  • 37
  • 38
  • 39